2007. április 7-én találta meg Balla Irma fia a saját házukban agyonvert édesanyját.  A képviselőnőt valószínűleg 2007. április 6-án, az esti órákban gyilkolhatták meg. A rendőrség a halál beálltát április 6. 17.00 és másnap hajnali 1.30 közé tette, ami szakmailag elég tág időintervallum a mai technika ismeretében, de mindenképp hasznos, ha –más egyértelmű gyanúsított híján- a legkézenfekvőbb emberre akarják terelni a gyanút – konkrétan arra, aki a holttestet felfedezte. Jelenleg a rendőrség azon az állásponton van, hogy a gyilkosság „péntekről szombatra virradóra” történt.

Balla Irma fia - akit a rendőrség gyanúsít – 2007. április 6-án 6 körül elment otthonról régi évfolyamtársaival, barátaival egy vidéki szalonnasütésre, s csak hajnalban ért haza. Nagy meglepetésére a lakás bejárati ajtaját zárva találta – ezt az ajtót nem volt szokás náluk bezárni, mivel a külső kerti kapu volt mindig kulcsra zárva, ahogy ezen az éjszakán is - úgyhogy –miután nem tudott bemenni, édesanyját pedig többször sikertelenül hívta telefonon-, a kívülről is elérhető pincében feküdt le aludni. Reggel, miután felkelt, az ajtó még mindig zárva volt, s az ablakon benézve úgy látta, hogy édesanyja az ágyában fekszik, ezért arra gondolt, hogy alszik. Miután meg volt beszélve, hogy aznap reggel rokonaihoz utazik az édesapjával Berettyóújfaluba, nem kezdte el ébresztgetni édesanyját, hanem elutazott. Megérkezése után –rossz előérzete miatt- többször hívta édesanyját telefonon, de nem érte el. Ekkor már érezte, hogy baj lehet, ezért hazautazott, s mivel édesanyja továbbra is ugyanott feküdt, és hívásra sem kelt fel, egy vasrúddal feltörte a zárat. A lakáson ez volt az összes külsérelmi nyom. Amit ott talált, azt már a sajtóból ismerjük. Sanya azonnal hívta a rendőrséget.

A rendőrség kezdettől fogva gyanúsítottként kezelte. A nyomozás, úgy tűnt, csak ellene folyik. A rendőrség megkérdezte a szomszédokat, illetve Sanya minden barátját, köztük e sorok íróit is. Ez persze érthető ilyen súlyos bűncselekmény esetén, de azt már nem értjük, hogy a legkritikusabb nyomozási szakaszban, az első egy hétben miért azzal foglalta el magát a rendőrség, hogy boldog-boldogtalant behívott Sanya baráti és ismerősi köréből, és legalább nyolc tanútól kizárólag azt szerették volna tudni, hogy a szerepjátékot, ami Sanya legkedvesebb hobbija volt tizenéves kora óta, eszik-e vagy isszák. Persze eközben néhány nagyon hasznos tanúvallomáshoz is hozzájutottak, többek között hat különböző ember vallomása igazolta Sanya alibijét április 6. 18.00 és április 7. 01.30 között –ők voltak a szalonnasütésen részt vevők, valamint mindannyian árnyaltuk a Sanya személyiségéről kialakult képet – a jelek szerint hiába.  Sanya önként vállalta a hazugságvizsgáló készülékkel történő kihallgatást is, hiszen titkolnivalója nem volt. Ennek eredménye az lett, hogy Sanya igazat mond, amikor azt állítja: semmi köze nem volt az édesanyja halálához. (Itt jegyezzük meg, hogy a hazugságvizsgáló eredményét már aznap megmondták Sanyának, amikor a vizsgálatot végrehajtották. Ennek ellenére a sajtóban most az jelent meg, hogy ez a vizsgálat „eredménytelen” volt.) Az számára is hamar kiderült, hogy őt mint első számú gyanúsított-jelöltet kezelik. Egy nappal az édesanyja halála után már órákon át azzal gyötörték, hogy tegyen „beismerő” vallomást, a bűnössége ellen szóló jeleket pedig –úgy tűnt-, következetesen figyelmen kívül hagyták a nyomozók. Pár nappal később vettük például észre, hogy Balla Irma április 6-án 18.59-kor jelentkezett be utoljára az iwiw internetes oldalra – erről ma is bárki meggyőződhet. Ez azt bizonyítja, hogy abban a körülbelül egy órában, amit a halál idejének megállapítása alapján Sanya még otthon töltött, az édesanyja élt, és Sanya távozása után körülbelül egy órával történhetett leghamarabb a gyilkosság. Ennek a bizonyítéknak a vizsgálatára informatikai szakértőt vont be a nyomozásba a rendőrség, de a szakértő véleménye máig nem ismert. Amennyiben a bejelentkezés a lakásban történt –ez informatikai eszközökkel könnyen ellenőrizhető-, akkor Sanya nem lehetett, hiszen akkor már több mint egy órája igazoltan nem volt otthon.

 A temetés után húgával megpróbálták folytatni életüket. Ahogy azt már azelőtt is tervezték, vettek egy lakást –ehhez hitelt vettek fel, az önerőt pedig a már évek óta dolgozó lánytestvér megtakarítása adta- Budapesten, hiszen húga ott dolgozott, Sanya pedig ott tanult. A szintén a sajtóban napvilágot látott információ az állítólagos telekvitáról már csak azért sem állja meg a helyét, mert a kérdéses telket a család már 2006-ban közös elhatározással eladta.

A rendőrségnek nyilván nem volt használható bizonyítéka ellene, hiszen azonnal letartóztatták volna. Miért hagyták volna szabadlábon, alkalmat adva ezzel arra, amitől most olyannyira félnek, hogy eltűnjön, vagy más borzalmas tettet követhessen el? Eközben persze néha kiszivárgott egy-két utalás, hogy a rendőrség látókörében van a gyilkos, csak még gyűjtik a bizonyítékokat, meg várják, hogy hibázzon. Magyarul nem volt a kezükben semmi, nem csináltak szinte semmit, várták, hogy jelentkezik olyan tanú, aki valami használhatót tud mondani, vagy feladja magát a tettes.

Miért tűnik úgy, hogy a rendőrség nem tett semmit?

• Egyetlen más gyanúsított neve sem merült fel.
• A helyszíni szemlén kiderült, hogy eltűnt a képviselőnő mobiltelefonja. A rendőrség nem kereste meg, pedig egy mobiltelefon helyét még kikapcsolt állapotában is meg lehet ma már határozni, sőt egyes források szerint még le is lehet hallgatni rajta keresztül. Szóval úgy tűnik, hogy konkrét nyomoknak sem jártak utána.
• Több DNS mintát is találtak a lakásban, ami között persze túlsúlyban voltak a családtagoktól származók, de az idegen DNS-ek tulajdonosairól máig nem tudunk semmit. Sem a testvérétől, sem a többi általunk ismert tanútól nem vettek a mai napig sem DNS mintát, sem ujjlenyomatot, hogy akartak így kizárni bármilyen nyomot is?!
• A politikai indítékot már a nyomozás elején kizárták.
• A nyomozás során nem jártak utána – vagy nem hozták nyilvánosságra az eredményét- az olyan tényeknek, mint például a szomszéd telken zajló építkezés, ahonnan gond nélkül be lehetett mászni Balla Irma házának kertjébe, és onnan bárki máris a zárt kertkapun belülre kerülhetett.

Miért nem tett a rendőrség semmit?

• A nyomozók nem ismerik a mobiltelefonnal kapcsolatos lehetőségeket?
• Nem annyira súlyos az ügy, hogy megérjen komolyabb erőfeszítéseket, illetve források felhasználását, esetleg némi ügyészségi jóváhagyás utáni járkálást?
  Azt nem hiszem, hogy a képviselőnő saját otthonában történő brutális agyonverése nem lenne fontos ügy, aminek megoldása megérne mindenféle laborvizsgálatot, telefonkeresést, minden létező technikai vívmány kihasználását, stb. Itt egyből felmerül az is, hogy mekkora nyomás nehezedett valójában a rendőrségre, hogy gyors eredményt produkáljon: az áldozat Debrecen köztiszteletben álló polgára volt, aki életének utolsó 10 évét a köz szolgálatában töltötte mint önkormányzati képviselő. A város saját halottjának tekintette, és maga a polgármester mondott búcsúbeszédet a temetésén.
• Tehát itt ez a fontos ügy, van több elég jól használhatónak tűnő nyom, és mégsem járnak utána, vajon miért? Vajon miért esnek nagyobb súllyal a latba a Sanya ellen szóló körülmények, mint az, hogy Sanya zárkózott ember, aki nehezen mutatja ki az érzéseit, és krízishelyzetben is rendkívül összeszedett, vagy éppen a hazugságvizsgáló Sanya bűnössége ellen szóló eredménye, esetleg az alibije?

Mit tesz tehát a rendőrség?

Érzékelve a hatalmas nyomást az önkormányzat (a Fidesz frakció felajánlott 1.000.000 Ft-ot a nyomravezetőnek), a sajtó, és a statisztika (Hajdú-Bihar megyében a gyilkosságok felderítettségének – bár ma már lezárt ügyeknek nevezném őket- aránya 100%) felől, gyorsan keres egy gyanúsítottat.  A nyomozói álmoskönyv szerint pedig a tettes az, aki megtalálta a holttestet, aki elég gyakorlatlan, gyámoltalan, könnyen elérhető, csak ki kell nyújtaniuk a kezüket, akiről a legtöbb információt tudják begyűjteni és megpróbálják rákenni. Hiszen a közvélemény követeli a brutális gyilkosság tettesét. Olyan apróságok, mint az alibi, a hazugságvizsgálat, az eltűnt mobiltelefon, az idegen DNS-ek, stb., nem tántoríthatják el az „igazság” rendíthetetlen kutatóit.

Sanyát, miután 2008. április 22-én reggel 6.15-kor letartóztatták, és Budapestről Debrecenbe vitték, folyamatosan kihallgatásoknak vetik alá. A sajtóértesülések alapján beismerő vallomást várnak tőle, de sem neki, sem a sajtónak nem mondják meg, miféle bizonyítékok vannak a birtokukban, amikre a vádat alapozzák. Eddig még csak egy meghurcolt fiatalembert tudnak felmutatni, akit az indokok elmondása nélkül megvádoltak, bezártak, a sajtóban mutogatták, a Borsban már elítélt gyilkosként kezelték, és megbélyegezték. Magyarország, 2008.

Az elmúlt években volt szerencsénk tapasztalni ennek a nyomozási „precizitásnak” az eredményét országszerte: elég csak a móri gyilkosságra (http://index.hu/politika/bulvar/mr5895/), a Tánczos Gábor-ügyre (http://www.tanczosdosszie.tvn.hu/2index.html), vagy a Burka-ügyre (http://www.haon.hu/hirek/im:haon:video/cikk/burka-ugy-az-elveszett-ido-nyomaban/cn/haon-news-je01-20070117-121517) gondolnunk.

Bár úgy tűnhet, valójában nem célunk akadályozni a nyomozást, sem végképp elítélni a rendőrség munkáját. Nem célunk tételesen cáfolni a sajtóban megjelent kitalációkat. A célunk, hogy megjelenjen a köztudatban az érem másik oldala. Az az oldal, amit többek között a rendőrség is titkol előlünk, s kommunikációjával a saját érdekeit szem előtt tartva csak a vád álláspontját juttatja el a sajtóhoz. Ezzel tönkreteszi egy 29 éves fiatalember és a családja életét, akiknek lenne épp elég bajuk anélkül is, hogy titkolt „bizonyítékok” alapján  a rendőrség hónapokra letartóztatja egyiküket. Ezen kívül azt is szeretnénk elérni, hogy a rendőrség tárja a nyilvánosság elé a bizonyítékait, amik alapján jelenleg 30 napos előzetes letartóztatásban tartják a barátunkat, amit újabb 30 nappal hosszabbíthatnak meg, és ha ezek a bizonyítékok valójában nem léteznek, vagy nem állnak meg a bíróság előtt, akkor adjanak a védelemnek esélyt, hogy még a nyári ítélkezési szünet előtt tisztára moshassák Sanya nevét.

Innentől az ügy kommunikációját visszahelyezzük az igazságszolgáltatás kezébe. A sajtó érdeklődését elhárítjuk. Bízunk benne, hogy azokban az emberekben, akik a bulvársajtó hatására fenntartás nélkül elfogadták a rendőrség álláspontját, elgondolkodnak rajta, mennyire csalhatatlan az ő bizonyítási eljárásuk, és megvárják az ítélkezéssel a vád megismerését és bizonyítását, a rendőrség pedig nem játszik tovább egy 29 éves fiatal életével, és nem kísérletezik annak kierőszakolásával, hogy bevalljon egy gyilkosságot, amit el sem követett.